2013. július 30., kedd

Prológus

Sziasztok!! Elég sokat gondolkodtam ezen a blogomon, de remélem elnyeri tetszéseteket.:)) Most ezt a blogot megpróbálom a történet végéig vinni, de nem ígérhetek semmit. A részeket megpróbálom minél előbb hozni. Remélem tetszeni fog a prológus. Jó olvasást:)



Nem könnyű úgy felnőni, hogy az egyik családtagod nem a mindennapi életet éli. Így én sem azt élem. Nagyon sok minden megváltozott. Nem mondom, hogy rossz, mert nem az, de néha én szeretnék elszakadni ettől az "élettől". Sajnos elég sok mindent kell az emberek elöl elhallgatom, de ez ezzel jár. Bele kell törődnöm akár mennyire nehéz is, csak így érhetek el valamit. Hogy meddig tudom magamban tartani az érzéseimet? Az majd kiderül.. Eleanor Calder a fél testvérem. Amikor még El kicsi volt szüleink elváltak, majd születtem én anyám részéről. Az új férje akit apámnak nevezek, nagyon kedves ember volt, de ő is hamar elhagyott minket. Soha nem fogom neki megbocsájtani. Mikor elment, Eleanor modellkedni kezdett. Ő volt Anglia leghíresebb és legszebb lánya. Aztán egy véletlen sportolás közben szerzett sérülés miatt abba kellett hagynia egy időre a munkáját. Anya azt az ötletet vetette fel, hogy én is sajátítsam el a modellkedés fortélyait. Először erről hallani sem akartam, de végül adtam magamnak egy esélyt. Eleanor is támogatott. Amikor már kezdett meggyógyulni a lába kiderült, hogy rosszul forrt össze a csontja ezért még pár hónapot gipszben kellett töltenie. Közben én egyre jobban megszerettem a modellkedést és egyre nagyobb sikereket értem el. Egyre több országot bejártam hírnevemmel és mindenki rólam beszélt. Eleanornak egyre csökkent a hírneve nekem viszont nőtt. Egyre ellenszenvesebb lett velem. A düh és a féltékenység csak úgy áradt belőle. Elkezdett utálni engem a testvérét. Eltervezte, hogy mivel én tönkre tettem az életét, ő is tönkre fogja tenni az enyémet. Innentől kezdve kezdődik a történetem.

2 megjegyzés:

  1. Hűűű izgi az már biztos!!:)) Nagyon várom az első részt!!!!! ;D (remélem nem baj hogy nem írtam hosszú komit(: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyáltalán nem baj, hogy nem lett hosszú örülök, hogy írtál!:) Ja és közi:))

      Törlés